ARTéria

Egy kortárs manierista

Bodor Lilla nem valós enteriőrökbe vezeti a tekintetünket, pontosabban valós terek ezek, csak domború tükrön keresztül láttatva. A tükröződéseket ábrázoló képek fő témáját belső terek és sokszor női figurák adják, gyakran egyszerűen a műterem ez a tér. Az ablakok, a boltívek, a bútorok és tárgyak szinte teljesen absztrakt képi motívumokká válnak, egyes esetekben át is változnak, és elrendezésük figurális képzetet kelt.

Mint a Nő Szürrelandiából című képen, mely Bodor Lilla egyik munkája. Az oválissá görbített térben táncolni látszó női figurát látunk, a háttérben lévő két ablak szemekként is felfogható, így az ábrázolt tér egy nagy arcként is értelmezhető. Itt is, mint Lilla általánossá vált alkotói gyakorlatában, a lineáris perspektívát csavarva görbe tükröt mutat a világnak, ez dekorativitásában kritikát is feltételez, olyan alkotói gyakorlatot valósít meg, mely az érzékelésre reflektál, játékot űz vele.

A művész valós domború tükrön és saját képzeletének görbe tükrén keresztül szűrve mutatja be életének tereit.

Szintén konvex tükröt használ és tondó formát fiatalkori önarcképén a manierista mester, Parmigianino is. Bodor Lilla alkotói gyakorlata nem csak a fent említett XVI. századi festmény kapcsán mutat hasonlóságot a manierizmussal. Gondolkodásmódja, a mimézis ütköztetése a képzelet képeivel egy optikai törvény felhasználásával szintén a reneszánszot túlhaladó festészeti vívmányokat juttathatja eszünkbe.

Lilla azonban nem csak mimetikusan leképezi a domború tükör torzításában az egyes valóságrészleteket. Élénk színeivel, vastag pasztózus festésmódjával egyéni hangot kölcsönöz képeinek. Gyakran már-már absztrakcióba hajló ábrázolása ez ennek az amúgy sem hétköznapi világnézetnek, amelyben a formák festékfoltokká bomlanak szét. Lilla korábbi képein ez a konstruktív absztrakció síkszerűséghez vezetett, újabb képein azonban elmozdul a térábrázolás irányába. Így az évek során egyre több lehetőséget használ ki a tükör által görbített terek ábrázolásában.

Eszünkbe juthat Leonardo elhíresült szállóigéje: „A festő tanítómestere a tükör”. A reneszánsz mester bizonyára nem domború tükörre gondolt, mikor ezt a mondatot megfogalmazta, sokkal inkább a művészet örök kérdésére vonatkozik ez, világ megmutatásának, annak módjának problematikáját. A tükör: minden képi ábrázolás előképe, tükröt tartani a világnak: a művészet legősibb metaforája. Ezt Bodor Lilla továbbgondolva, görbe tükröt tart, majd ezt a látványt tovább interpretálva szerkeszti és festi képeit.
Egyszerű optikai játék ez vagy ontológiai kérdésfeltevés? Nem döntheti el ezt más, mint a kiállítás látogatói.